Harmincnegyedik fejezet

Dína és Sekhem

"Kiméne pedig Dína, Leának leánya, kit Jákóbnak szűlt vala, hogy meglátogassa annak a földnek leányait."
(1Móz 34: 1)

Időközben, mint látjuk, Jákóbnak lánya is született, Dína. Őt is, mint a legtöbb fiúgyermeket, Lea szülte. Egyetlen leánya is neki, de életében igen nagy törést fog okozni a viselkedése. Neveltetésénél fogva tisztában van azzal a vallási-erkölcsi különbséggel, amely köztük – Jehova imádói – és más, idegen kánaánita népek között fennáll. Mégis, ennek ellenére nem a saját népéből igyekszik barátokra lelni, hanem a túlzottan felcicomázott kánaánita lányokat keresi, és barátkozik velük. Ugye milyen jellemző ez a viselkedés a mai fiatalokra, leányokra! Nem lehet parancsolni nekik. Általában le is aratják a viselkedésük negatív gyümölcsét. A gyermeknevelésnek, és egyben a Virág-rendszer emberformálásának egyik jól megfigyelhető pontjává kell tenni ezt a momentumot. A nehezen kezelhető, vagy egyenesen szófogadatlan gyermekek idővel sok nehézséget és keserűséget okoznak szüleiknek; illetve komoly károkat okoznak annak a rendnek, rendszernek, vagy családnak, amelyben nevelkednek, élnek. Figyeljük tehát a következményeket.

"És meglátá őt Sekhem, a Khivveus Khámornak, az ország fejedelmének fia, és elragadá őt, és vele hála és erőszakot tesz vala rajta."
(1Móz 34: 2)

Mai kifejezéssel élve: Sekhem megerőszakolta Dínát, Jákób leányát. Íme a közvetlen következménye annak, hogy a saját népe leányai helyett a kánaánita lányok barátságát kereste. A kánaánita erkölcsök tekintetében nyilván teljesen természetes volt ez az állati módszer, miszerint a hím ember elragad egy nőstényt, és asszonyává teszi. Az isteni erkölcs azonban elítéli ezt. Ugyanis Isten emberekként kíván nevelni minket, nem állatokként. Eleget inkarnálódtunk állatokként, ösztöneinket követve; most már emberként kellene élnünk, felismerve életünk értelmét és célját. Vagyis magatartásunk folyamatos tisztításával visszatérünk Hozzá, akitől elszakadtunk; de addig is szerető gondoskodást, uralmat gyakoroljunk a bennünket körülvevő biotikai rend, és az Univerzum fölött. Ebbe nem fér bele, hogy elragadjunk egy nőt, és magunkévá tegyük. Ez nem szeretetteljes gondoskodás, hanem aljas kihasználása másoknak, illetve mások jogainak lábbal tiprása. Sekhem nem is áll itt meg; az ösztöne, állati vágy továbbhajtja őt.

"És ragaszkodék az ő lelke Dínához a Jákób leányához, és megszereté a leányt és szívéhez szól vala a leánynak. Szóla pedig Sekhem Khámornak az ő atyjának, mondván: Vedd nékem feleségűl ezt a leányt."
(1Móz 34: 3, 4)

Az ilyen aljas népeknél tehát ez így működik. Az ülep diktálja az erkölcsöt, és a félelem az illemet. A Paradicsomban ez a letűnt népeknél, tündéreknél, az elsőszülötteknél nem így volt, s az Új Világban sem így lesz. Nem véletlen, hogy az isteni elv szerint a leányt csak felelősségteljes módon, asszonyként célszerű egyedi jogaitól megfosztani a társas ragaszkodás érdekében. Ha előtte ágyba visszük: megalázzuk, megfosztjuk legtitkosabb vágyától, méghozzá úgy, hogy nem is vállalunk felelősséget a titok további hordozásáért. Ezzel megfaragjuk az önbecsülését, szükségtelen korlátok közé szorítjuk őt is, magunkat is. Továbbá megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy saját vonzalmát biztonságosan felhasználhassa, és szűzen párt válasszon magának, akiben biztonságos és megértő társra lel. (Börtönbe zárjuk a közös vonzalom szabadságát.) Kiöljük szívéből a romantikát, a lelki gyönyörűség utáni várakozását, és annak legmagasabb szintű beteljesedését. Megalázzuk; hisz a továbbiakban már nem találhat olyan férfit, aki úgy vezeti őt be a gyönyörök birodalmába, hogy azért mindketten maradéktalan örömöt érezhetnek, és maximális felelősséget vállalhatnak; vagyis olyan férfit, aki szűz lányt venne el. Őt már biztosan megveti. Sorolhatnám még oldalakon át az ilyen paráznaság hátrányait, de beszéljen tovább a Biblia. Milyen következményt tár fel számunkra Dína esete?

"És meghallá Jákób, hogy megszeplősítette Dínát, az ő leányát, fiai, pedig a mezőn valának a barommal, azért veszteg marada Jákób, míg azok megjövének."
(1Móz 34: 5)

Már csak a fenti leírások alapján is elképzelhetjük, hogy mit érezhetett Jákób, leánya megszeplősítésének hírére. Micsoda mély fájdalom járhatta át a szívét, micsoda düh mardoshatta a lelkét. De mert egyedül volt, nem mert tenni semmit. Hisz dühében talán olyat tett volna, aminek következtében odaveszett volna ő is, a becsülete is.

"És kiméne Khámor, Sekhem atyja Jákóbhoz, hogy szóljon vele."
(1Móz 34: 6)

Minthogy Jákób egyedül volt otthon, nyilván türelemre intette Khámort, míg fiai a mezőről megjöttek. Tettetett udvariassággal fogadta őket, de szívében már tudta, hogy ennek szörnyű következménye lesz. Az ő, isteni indíttatású lelkiismeretük ugyanis kifejezetten undorodik az ilyen eljárástól.
A Kísérleti telepen ezt az erkölcsi alapelvet már figyelembe vesszük, és oktatjuk. Igen fontos a család, s így a társadalom biztonságos felépítésében. Jelenlegi helyzetünket figyelembe véve: igen mélyről kell indulnunk.

"Mikor Jákób fiai megjövének a mezőről és meghallák a dolgot, elkeseredének s nagyon megharaguvának azok az emberek, azért hogy ocsmányságot cselekedett Izráelben, Jákób leányával hálván, a minek nem kellett volna történni."
(1Móz 34: 7)

A düh, amit Jákób családja érez, a tetőfokára hág. Nem egyszerűen egyfajta szabályozásról van szó: egy népet gyalázott meg a kánaánita királyfi. Jákób fiai ocsmányságnak nevezik a tettet. Kifejezetten undorodik tőle a lelkük. Természetesen Khámor ezt az érzést nem képes átérezni; így ostoba tudatlanságában még tetézni is képes tettét: most már saját népe kárára. El sem tudja képzelni, mit éreznek iránta Jákób fiai. De rövidesen megtudják – vesztükre!

"És szóla nékik Khámor, mondván: az én fiam Sekhem, lelkéből szereti a ti leányotokat, kérlek, adjátok azt néki feleségűl. És szerezzetek velünk sógorságot: a ti leányaitokat adjátok nékünk, és a mi leányainkat vegyétek magatoknak, és lakjatok velünk; a föld előttetek van, lakjátok, s kereskedjetek rajta és bírjátok azt."
(1Móz 34: 8-10)

A 10. vers tartalmához hasonló ígértet már kapott Jákób és atyja, valamint nagyatyja. De nem Sátán népétől, hanem magától az Istentől. Végtére is azért vannak itt, hogy birtokolhassák ezen ígéret tárgyát, s előkészítsék e prófécia beteljesedését. Ezt Khámor persze nem tudja. Őt csupán az érdekek irányítják ilyen kijelentés tételére. Ezekről a hátsó szándékból fakadó érdekekről hamarosan tudomásunk lesz. Khámor nem ismeri fel a két nép teokratikus elrendezése közötti alapvető különbséget. Számára egy kicsiny, de annál gazdagabb nép ez. Nem is sejti, mitől ilyen hihetetlenül gazdag. Pedig, ha tudná, nem gondolkodna ilyen ostobán.

"Sekhem is monda a Dína atyjának és az ő bátyjainak: hadd találjak kedvet előttetek, és valamit mondotok nékem, megadom. Akármily nagy jegyadományt és ajándékot kivántok, megadom, amint mondjátok nékem, csak adjátok nékem a leányt feleségűl."
(1Móz 34: 11, 12)

Sekhem, a királyfi még fiatal. Így még ostobább. Kérkedik atyja vagyonával, abból akarja kifizetni a jegyadományt. Természetes, hogy egy ilyen gyönyörű leányt – főleg, ha már magáévá is tette – igen kíván maga mellett tudni egy ilyen ülep-vezérlésű, heves ifjú. Képtelen még annyira is gondolkodni, mint e téren már kissé bölcsebb, tapasztaltabb, bár épp olyan erkölcstelen atyja. Míg e szavakat kimondja, Jákób fiai már ki is eszelték, hogyan fognak bosszút állni Sekhem tettéért. Szörnyű terv domborodik ki az elméjükben (valamint szörnyű a tett, melyet követ). Dehogy kellenek nekik a kánaánita nők, minthogy eszük ágában sincs akár Dínát, akár népük más leányát ilyen hitvány nép fiainak adni feleségül, vagy ágyasaikul. Egészen más megoldás jár a fejükben. A bosszú lihegve dolgozik keblükön: így ekként beszélnek.

"A Jákób fiai, pedig álnokul felelének Sekhemnek és Khámornak az ő atyjának, és szólának, mivelhogy megszeplősítette Dínát az ő húgokat."
(1Móz 34: 13)

Sekhemnek és népnek vége elérkezett. Jákób fiai lelkükben már kezeiket felemelték ellenük. A következő párbeszéd már az elvesztésüket célzó terv része. Igen rafinált. A kicsiny népnek ki kell irtania az egész várost.

"És mondának nékik: nem mívelhetjük e dolgot, hogy a mi húgunkat körűlmetélkedetlen férfiúnak adjuk; mert ez nékünk gyalázat volna. Veletek csak úgy egyezünk, ha hasonlókká lesztek hozzánk, hogy minden férfiú körűlmetélkedjék ti köztetek."
(1Móz 34: 14, 15)

E szavak igazak. Így valójában egy rövid tanítással látták el Sekhemet és Khámort. Erről nyilván volt is valami halvány értesülésük, de az értelméről és jelentéséről fogalmuk sincs. Nem is lesz; hisz úgy sem fognák föl a saját elkorcsosult erkölcsi gondolkodásuk miatt. Valójában a szavaik a továbbiakban is igazak lesznek; csak ezzel a kánaániták már nem tudnak mit kezdeni. Izrael viszont isteni intésre csak a saját népében mondhat ki, és hajthat végre ítéletet. Mi közösségünk azokkal, akik kívülállók fölött hirdetnek ítéletet; nem de inkább a saját népünk tisztaságán kell munkálkodnunk?

"Így a mi leányainkat néktek adjuk, és a ti leányaitokat magunknak vesszük, veletek lakozunk, és egy néppé leszünk; hogyha pedig nem hallgattok reánk, hogy körűlmetélkedjetek: felveszszük a mi leányunkat és elmegyünk."
(1Móz 34: 16, 17)

A terv tökéletes, a tartalma igaz, és a hatása sem fog elmaradni. Szükség esetén bizony kívánatos, hogy a kívülállók ostobaságát ellenük fordítsuk. Végtére is így leszünk képesek fölébük kerekedni, és ha utána még lehetséges: szeretettel tanítani, oktatni őket. Ha nem: ott a lehetőség, hogy ránk gyakorolt negatív hatásukat könnyedén hárítsuk, s figyelmen kívül hagyhassuk ránk irányuló támadásaikat. Erre képes az igazi bölcsesség. Tőlem becsapásnak is nevezhetik; de mint látjuk, nem az. A bölcsesség magas iskolája.

"És tetszék azoknak beszéde Khámornak, és Sekhemnek a Khámor fiának."
(1Móz 34: 18)

Persze, hogy tetszik neki. Hisz ő csak a felszínt látja. Ostobaságában és mohó szexuális vágyában nem lát a gatyáján túl. Nem is sejti, hogy libidója milyen csapdába csalta őt.

"Nem is halasztá az ifjú a dolog véghezvitelét, mivelhogy igen szereti vala a Jákób leányát; néki, pedig atyja házanépe között mindenkinél nagyobb becsűlete vala."
(1Móz 34: 19)

Az emberek között alapvetően négy féle szeretet létezik. Amivel itt találkozunk, az a szeretet alapfogalmát sem elégíti ki. A szeretet ugyanis nem más, mint mások személye és szükségletei, igényei iránt megnyilvánuló tettleges és őszinte érdeklődés kimutatása. Ez elsősorban embertársaink iránt megnyilvánuló tiszteletben, megbecsülésben mutatkozik meg, és jogainak tiszteletbe tartásán alapszik. Ehhez viszont szükség van ezek alapos ismeretére, és szívbe hatoló megértésére: a lelkiismeret ezirányú, maradéktalan kiépítésére. A versben említett szeretet a szerelemhez, az éroszhoz látszik hasonlítani. De csupán egyszerű szexuális és birtoklási vágy húzódik meg mögötte. Ez kitűnik abból, hogy Sekhem tudatlanul nekiesett Dínának, és ezzel lábbal tiporta annak személyi jogait, és megszeplősítette testét és lelkét. A megismeréshez idő kell. Hosszú idő. Az új értékrend elfogadásához, pedig rengeteg akaratlagos erőfeszítés. Mindez Sekhem eljárásából hiányzott. Hogyan hihetjük hát el neki, hogy ő szereti a lányt. Kívánja csupán, akár egy míves agyagedényt, de nem tudja, mire való. Vajon milyen társadalom az, ahol a legnagyobb becsben álló egyénnek ilyen hibás a gondolkodása, és a cselekedete. Nyilvánvaló, olyan mélyre süllyedt, mint vezetői. Hisz tudjuk, hogy a jó vezető figyelemreméltó erényeinek egyike, hogy fenntartás nélkül követik, becsülete van követői előtt. Tehát valószínűleg nem megfélemlítve vezet, hanem tisztelet övezi. Így aztán valójában hibát hibára halmozva vezeti népét a pokolra, hisz népszerűsége miatt nincs, aki megkérdőjelezze tetteit.

"Elméne azért Khámor és Sekhem az ő fia az ő városuk kapujába; és szólának az ő városuk férfiaival, mondván: ezek az emberek békességesek velünk, hadd lakjanak e földön, és kereskedjenek benne, mert ímé e föld elég tágas nékik; az ő leányaikat vegyük magunknak feleségűl, és a mi leányainkat adjuk nékik. De csak úgy egyeznek bele e férfiak, hogy velünk lakjanak, és egy néppé legyenek velünk, ha minden férfiú körűlmetélkedik közöttünk, a miképen ők is körűl vannak metélkedve. Nyájaik, jószáguk, és minden barmuk nemde nem miéink lesznek-é? Csak egyezzünk meg velök, akkor velünk laknak."
(1Móz 34: 20- 23)

Ismét egy nagyszerű szónoklatot hallottunk. Láthatjuk benne azokat az alapelemeket, amelyek egy, akár rövid, akár hosszú beszédben nélkülözhetetlenek. Bemutatkozniuk nem kellett, hisz tudják, hogy ők a király és fia. A bevezetőben megemlítik, hogy Jákóbék békések. Ezzel egyben rögzítik irányukba megmutatkozó érzelmeiket, elaludt félelmüket. Bevezetik a témát; vagyis, hogy azt szeretné a király a népével tudatni, hogy a két népet egyesíteni kell. A téma tálalása, eladása azt a parancsot rögzíti, hogy Khámor népe férfiainak hasonlóvá kell válnia Izrael népéhez. Ez egyben csúcspontja is a beszédnek. Mivel ez valószínűleg komoly feszültség forrása lehet; a király és a nép egy későbbi együttműködésének érdekében, feszültség levezetésként biztosítja őket arról, hogy valójában ők be fogják kebelezni Izraelt. Tehát hasznos megtenni ezt a csekélységet, amit kérnek. Ez a Virág-rendszerben a rehash, vagy többszörözés, a továbblépés biztosítása az ügyben. Egyben természetesen meg is nyugtatja hallgatóit, s felkelti mohóságukat, hogy cselekedjenek ennek kiélése érdekében. A jó szónoklat tehát tettekre sarkall.

"És engedének Khámornak, és Sekhemnek az ő fiának mindenek, a kik az ő városa kapuján kijárnak vala, és körűlmetélkedék minden férfiú, a ki az ő városa kapuján kijár vala."
(1Móz 34: 24)

Íme, így kell behülyíteni egy népet. Magas iskolája ez az ostobaságnak, de a mesteri szónoklatnak is. Az utóbbinak ugyanis el kell érnie a hallgatóság szívét, és tettekre kell sarkallnia azt. Itt pontosan ez történt. De mivel a szónoklat aljas indulatból és ostobaságból fakadt, nem maradt el az érte járó felelősségre vonás sem: a negatív következmény.

A sekhemi vérfürdő

"És lőn harmadnapon, mikor ezek a seb fájdalmában valának, a Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dínának bátyjai, fegyvert ragadának s bátran a városra ütének és minden férfit megölének. Khámort, és az ő fiát Sekhemet fegyver élére hányák, és elvivék Dínát a Sekhem házából, és kimenének."
(1Móz 34: 25, 26)

Ha a kívülállókkal így bánnak e tisztátalan cselekedet miatt; mennyire inkább szükségessé válik, hogy a hasonló eseteket e népen belül is látványosan megtorolják, s ezzel tisztítsák ki Jehova gyermekeinek szívéből a bűnt. Na, nem azokért, akik elkövették a bűnt, hanem elrettentésül, és példabeszédül azok számára, akik még nem estek szívük csalárdságának mély vermébe. Ezek a példák igen sokat segítenek az elkorcsosult szívünknek abban, hogy ne essünk saját vágyaink csapdájába, s szívünkbe zárjuk azokat az alapelveket, amelyek visszavezetnek bennünket Istenhez.
Látszólag kívül valókkal tették ezt Jákób fiai, de mélyére hatolva a szándéknak, és az isteni akaratnak, megfigyelhetjük, hogy ezzel Isten a saját gyermekeit igyekezett jó oktatásban részesíteni. Épp ezért a körülmetélést használta fel helyreigazításul. Az ebben a rituáléban résztvevők ugyanis bizonyos értelemben szerződő viszonyba kerültek a Teremtővel. Így helytelen tettük helyreigazítása időszerű volt, és felhasználható a nép további részének tanítására.

"A Jákób fiai a megölteknek esének és feldúlák a várost, mivelhogy megszeplősítették vala az ő húgokat. Azok juhait, barmait, szamarait, és valami a városban, és a mezőn vala, elvivék. És minden gazdagságukat, minden gyermekeiket és feleségeiket fogva vivék és elrablák, és mindent a mi a házban vala."
(1Móz 34: 27- 29)

A helytelenül viselkedőket Jehova nem egyszerűen kiiktatja emberi mivoltukból, de minthogy ők is megalázták áldozatukat azok családfája tekintetében: az ő nevük sem maradhat fenn az emberek között, s a továbbszaporodásuknak is gátat vet. Fiait és leányait idegen nevűeknek adja, vagy rabláncra fűzi, ahol feledésbe merülnek. Bizonyára tehát nagy jelentősége van a szexuális erkölcsnek, ha a Teremtő oly nagy gondot fordít rá. Nem véletlen, hogy az a családon belüli boldogság és együvé tartozás elősegítésére, és az emberiség tökéletes egyedeinek fogantatására való. Tökéletes emberi társadalom csak tökéletes családokkal építhető fel.

"És monda Jákób Simeonnak és Lévinek: megháborítottatok engem, és utálatossá tettetek e föld lakosai előtt, a Kananeusok és Perizeusok előtt; én, pedig kevesed magammal vagyok, és ha összegyűlnek ellenem, levágnak, és eltörölnek engem, mind házam népével egybe."
(1Móz 34: 30)

Jákób keservesen fakad ki gyermekeinek súlyos tette alatt. Szinte megdermed félelmében. A földi tökéletlen test szól belőle. Természetesen nem a hite rendült meg, hisz gyermekeit egy pillanatig sem vádolja igaztalansággal eljárásuk miatt. Csupán annak a félelmének ad hangot, hogy a környező népek e tettük miatt eltörölhetik őket; és akkor nem tudja végrehajtani Isten akaratát, nem tudja végigjárni a neki kijelölt utat, és csúfos kudarcot vall szeretett Teremtője előtt. Ekkor hirtelen indulatában még nem méri fel, hogy gyermekei bármilyen félelmetes és szörnyű tettet hajtottak is végre: az valójában az ő isteni útját egyengeti. Hisz tudnunk kell, hogy életünk során Isten az igazak útját felfelé ívelteti; míg a gonoszok szándékát porral fedeti be.

"Azok, pedig mondának: hát, mint tisztátalan személylyel, úgy kellett-é bánni a mi húgunkkal?"
(1Móz 34: 31)

Simeon és Lévi tette, jóllehet a lelkiismeretükből fakad, de nem tudatosan az Isten parancsát hajtották végre. Valójában csak dühüket mutatták ki ily módon, hogy jogos bosszút álltak Sekhem népén. Mondhatjuk úgy is, hogy ők még piciny gyermekek az igaz hit gyakorlásában; tetteik már helyesen munkált lelkiismeretükről tesznek tanúbizonyságot, de még nem tudatosul bennük az isteni út, az isteni ösvény. Így torolták meg egy nép velük kapcsolatos álnok tettét; s ugyanígy fog eljárni a Teremtő Armageddon alkalmával is mindazokkal, akik látszólagos szerződést kötnek Vele, de tetteik meghazudtolják őket. Ezt kell figyelembe vennünk nekünk is a munkánk során.